Nézz be az alábbi oldalakra is!






















www.abbcenter.com/portalszepites









BEMUTATKOZÁS



Nevem: Domány Nagy Teréz



Vajdaságban születtem Péterrévén, és azóta is itt élek.
4O évig varrónőként dolgoztam, sok munkám volt. Megrendelésre készitettem a ruhákat, nadrágokat, szoknyákat, kabátokat, sőt menyasszonyi ruhákat is. 2006 januárjában hirtelen szivbillentyű műtétre kellett mennem. A műtét után nem varrhattam már olyan intenzitással, mint előtte, ezért elkezdtem festegetni. Ezt mindig is szerettem volna, de a sok munka mellett ez lehetetlen volt. Műtétem óta szorgalmasan festek, de varrogatok is valamennyit.
Hálát adok Istennek, hogy adott még időt számomra, hogy a festészettel foglalkozhassak.
Általában olajfestékkel festek vászonra és farostlemezre, de vannak képeim olaj-, és szárazpasztellal is. Közel száz képet festettem eddig. Számos kiállitáson és két memzetközi (MIRK-en)vettem részt, második helyezést értem el.
2007 márciusában megalapítottunk egy festőcsoportot Péterrévén Da Vinci néven, és ennek a civil szervezetnek a tagjaként dolgozgatunk és tanulgatunk rajzolni, festeni. Mivel a festészetet hobbi-szinten művelem, tehát tanulmányaim során nem tanultam, ezért szívesen fogadok bármilyen kritikát, akár pozitivat, akár negativat is.


Mobil: +381 21 637 546 948


Email:domany.terez@gmail.com



CSAK RÁD GONDOLOK....

Mikor rád gondolok,
mintha virág nyílna.
Mikor hozzád szólok,
a nap jön előbújva.
Lábam elé hinted
a rózsák szirmait,
így éljük mi boldogan
az élet napjait.

Csalódott emberek járják az utcát,
A megoldást mindig mástól várják.
Te tegyél valamit, jót és szépet,
Szerelmet adjál, ne csak kérjed.
Fogadj el mindent, amit ma...ad az élet,
Ha bölcs leszel, boldog lesz az élted.

Domány Nagy Teréz, Péterréve




Belépéshez kattints a képekre!



Festmények






Cicabarátoknak






Hív a Biblia






Kriszti blogja






Péterréve






A babonaság varázsa






A levelezéshez kattints a pillangóra!












WYW kereső

úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

A WEBOLDAL LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

 

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI